Pincébe vezető lépcső, hűvös falak, cipősszekrény. Füstölő illata, egy ajtó, mögötte barátságos gyertyafény, hívogató párnák, tibeti imazászlók, nepáli tankák, halk zene... Az az érzésem, hogy lefelé haladtam, de fölfelé jutottam. Nyugodt arcú, megfontolt mozgású férfi üdvözöl Szív Szútra 888 feliratú pólóban: a hely házigazdája Kis Zsolt spirituális tanító.

- A Szív Szútrát értem, de miért 888?

- A 8-as Tibetben szerencseszám, még a szállodákban is 8-assal kezdődik minden szobaszám. Ez a végtelen jele, és három van belőle, mert a hármas is mágikus szám.

- Ezek szerint jártál Tibetben. Ott tanultad, amit most tanítasz?

- Nem, ez a saját rendszerem, vagy legalábbis rajtam keresztül érkezett le, én kaptam, hogy adjam tovább, persze egy spirituális fejlődés eredményeként. Jártam Tibetben, voltam Lhászában, a Potalában és a Norbulingkában, a karmapa lámák székhelyén, a 4300 méter magasan fekvő Curphu kolostorban. Felemelő élmény volt. Először azt kérdezgettem magamtól: mi dolgom van itt? Lhászában hirtelen bevillant egy kép: kisgyermek vagyok, és a tanítók értem jöttek, hogy elvigyenek a szüleimtől. Aztán egyre több kép érkezett, kaptam az információkat, úgy éreztem magam, mintha hazatértem volna. Később, már itthon elkezdtem dolgozni ezen többek közt reinkarnációs meditációkkal, és kiderült számomra, hogy Tibethez köthetők a gyökereim, több előző életemben éltem ott. Korábbi életeimben is voltam energiával gyógyító. Megértettem, honnan származik ez a késztetésem, mi a dolgom. A technikám hatékony, amit bizonyít, hogy a tanítványaim közül sokan visszajárnak, és hívják az ismerőseiket: gyere, érdemes! Nem hirdetem magam sehol, még az interneten sem, hiszem, hogy aki eljutott arra a szintre, ahol rám van szüksége, eltalál hozzám.

- Mikor kezdtek érdekelni a spirituális dolgok?

- Van egy pillanat gyerekkoromból: általános iskolás lehetek, és hazafelé tartok, amikor egyszer csak arra gondolok: milyen messze van még az, amiért idejöttem! A nyári szünetben egyedül hintázom a házunk előtt, és bevillannak képek, gondolatok a küldetésemről. Ózdon nevelkedtem, 14 éves koromban kollégiumba kerültem, azóta önálló vagyok, és attól fogva kerestem, hol vagyok otthon, és mi az életcélom. Abban, hogy megtaláltam, szerepük van a szüleimnek. Édesapám nagyon tudatosan nevelt, amikor követelőztem, azt mondta: majd akkor keresgélj az asztalon, ha letettél már oda valamit! Ez erősen megmaradt bennem. Ugyanakkor nem kényszerítette rám az akaratát: bár fodrász dinasztiából származom - apám, nagyapám versenyző mesterfodrász volt -, tiszteletben tartották a vegyészet iránti érdeklődésemet, és figyelemmel kísérik spirituális fejlődésemet is. Ma sok lehetőség áll az útkeresők előtt, vannak 18-20 éves tanítványaim, akik készen megkapnak olyasmit, amiért a mi generációnk útkeresői megküzdöttek. Örömmel tölt el, hogy nekik könnyebb. Amikor ebben a helyiségben elkezdtem dolgozni, tanítani, akkor végre azt éreztem: itt otthon vagyok. Ugye, milyen kifejező a nyelvünk: itt a hon, otthon. Ahogy bent, úgy kint, ahogy fent, úgy lent, és a középpontban Isten. Ez az egész helyiség én magam vagyok, ez az én középpontom. 

- Amíg ide eljutottál, eltelt több évtized, és megjártad a „hadak útját”. Mesélnél erről?

- Mindenki átmegy megmérettetéseken, szerelmi csalódásokon és munkahelyi sikereken-kudarcokon. Van, akinek az egész élet nem is szól ennél többről. Én föltettem a kérdést: valóban csak ennyi lenne? Mi értelme az életnek? Kerestem a választ, többet akartam, mint enni-inni-aludni-dolgozni és szerelmet remélni. Ma már tudományos tény, hogy a valóságnak legfeljebb négy százalékát érzékeljük, és a lényeg az ezen túli tartományban van. A meditáció során bepillantást nyerhetünk az érzékszerveinkkel nem érzékelhető világba. Nálam is ezzel kezdődött: egy barátom elhívott, hogy tanuljunk meditálni. A buddhista karma-kagyü vonal híveihez jártunk gyakorlatokra. Később megismerkedtem egy gyógyító technikával, nagyon sokat tanultam és fejlődtem, avatómesterré lettem.

- Hogyan lett ebből saját technika? Mennyiben más az, amit tanítasz?

- Egészen más. Továbbra is kereső maradtam, így jutottam el egy spirituális tanítóhoz, aki átadta az energetikai rendszeremet. Ez itt volt bennem, és még sokáig hordoztam magamban, mire úgy hozta a sors, hogy elkezdtem elővenni, megismerni, foglalkozni vele. Jópár év megelőzte azt, hogy elkezdtem tanfolyamokat tartani és energetikai segítséget adni betegeknek. Ez egy erős és nagyon hatékony rendszer.

- Tanítani, gyógyító energiát adni óriási felelősség. Nem voltak kétségeid?

- Dehogynem! Ezért is kellettek hozzá évek. De ha valaki rajta van a saját útján, otthon érzi magát, megszűnnek a kételyei. Ha azt teszi, ami a dolga, akkor megteremtődnek hozzá a lehetőségek. Én is így voltam ezzel, és ez megerősített. Társamnak, Tündinek is sokat köszönhetek, a mai napig itt dolgozik velem. 

- Mások sem vonják kétségbe, hogy jó úton jársz? Nincsenek irigyeid?

- Ha egy faluban jól megy a bolt, akkor hamarosan nyílik egy másik meg egy harmadik. Lehet, hogy azok is jól mennek, de amelyikben nem szolgálják ki az embereket, az hamarosan bezárhat. Lehet persze a másikat kritizálni, mifelénk sokan szeretnek a más portája előtt söprögetni, vagy ahogy a Biblia mondja: más szemében meglátják a szálkát, a magukéban a gerendát sem veszik észre. Engem azonban nem zavar, ki mit gondol, mert a gyógyításhoz és a gyógyuláshoz befelé haladásra van szükség, nem kifelé figyelésre, tudatosságra, és nem okoskodásra. Ez a technika úgy van felépítve, hogy előbb önmagad ismerd meg, bátran nézz szembe önmagaddal, és csak utána foglalkozhatsz másokkal. Az emberek többsége attól szenved, hogy nem tudja, hol a helye, hogyan cselekedjék.

- A gyógyító technikát is meg tudod tanítani másoknak?

- Inkább úgy mondanám: át tudom adni, és át is adom a tanítványaimnak, de csak azután, miután eleget dolgoztak önmagukon. Itt a közösségben meg tudjuk oldani a problémákat, és aki elvégzi a tanfolyamot, az jó eséllyel önmagára talál, ezáltal sikeressé válik.

- A tanfolyam mindössze egy napos, elég ez az idő?

- Ez arra elég, hogy az alapelveket és a meditációs technikát megtanulja valaki, de utána tovább dolgozunk együtt, esténként lejárnak gyakorlatokra, és ki-ki önmagát csiszolja, elmélyül az önismeretben. Tudunk ebben segíteni egymásnak, megkeressük, hol vannak elakadások, és hogyan lehet ezeken továbblépni. Maga a meditációs technika öngyógyító, hiszen ha felismerem a negatív rezgéseket, akkor tudom kioltani, átfordítani pozitívba. Ilyen negatív rezgés például a félelem, a harag, a düh, a féltékenység, egyik tanítványom négy oldalt írt össze a felsorolással. A cél az, hogy felismerjem a bennem lévő rezgéseket, és szét is tudjam bontani, tudjak velük dolgozni.

- Csak betegségek esetén segít ez a módszer, vagy nehéz élethelyzetekben is?

- Minden esetben, hiszen az üzenet, amit keresek, ott van bennem, csak a mai világunkban olyan információáradat zúdul ránk, hogy elvész benne a belső hang, zavarossá válnak az üzenetek, és nem halljuk tisztán. Ha megértem az adott élethelyzet tanítását – például a betegségét –, akkor tovább tudok lépni. A nehéz élethelyzetek üzeneteket hordoznak: ez és ez a te dolgod. A betegség nem más, mint a fel nem ismert, bennünk lévő negatív rezgések hatása, ha ezeket kioltjuk, akkor a fizikai test is rendbe jön, a tér elrendeződik. Az öngyógyítás titka abban rejlik, hogy ha van egy információ, ami negatív rezgéseket hordoz, még ha nem is ismerem fel, de a rezgést kioltom, akkor az nem gyűrűzik tovább a fizikai testbe. Ez inkább a megelőzésről szól, aki csinálja a gyakorlatokat, az már az előtt kioldja a negatívumot, mielőtt manifesztálódik.

- A saját életedben eredményesen alkalmazod ezt a technikát?

- Évek óta nem voltam beteg. Amikor a nyaki gerinccsigolyámnál volt egy idegbecsípődés – akinek már volt, az tudja, mennyire fájdalmas –, egyetlen meditációval sikerült kioldanom. Ha megértem, mi az, amit meg kell tanulnom egy élethelyzetben, akkor elvégzem a sors által rám rótt feladatot, és nem jutok el a betegségig, de ha nem tanulom meg, akkor a sors így vagy úgy, újra feladja ugyanazt a leckét. Végeredményben ez a fejlődés, erről szól az életünk, ez az értelme.

- Mi gátolja meg az embert a felismerésben?

- Az egónk, az anyaghoz való kötődésünk, az előítéleteink, mások előítéletei és véleménye. Bármilyen jó szándékkal is adnak nekünk tanácsokat, senki más nem tudhatja, mi a leckénk, csakis mi magunk. Korlátok között élünk, de ezeket mi magunk állítjuk magunknak önzésből, félelemből, megszokásból, magunkkal hozott és a szüleink, nevelőink által adott mintákból. A korlátok pedig akadályoznak abban, hogy önmagunk lehessünk, hogy megtegyük, amiért a Földre születtünk. Ha tudjuk, hogy van reinkarnáció, akkor azt is tudjuk, hogy korábban lehettünk pontosan olyan, mint az, akit most gyűlölünk. Hogy mi is tartozhattunk más néphez, felekezethez, lehettünk más bőrszínűek előző életünkben. És akkor megértjük, hogy ha gyűlölünk valakit, önmagunkat gyűlöljük benne, ha megvetjük, önmagunkat vetjük meg, és ha szeretjük, önmagunkat szeretjük általa. Ennek a felismerése is egy tanulási folyamat, tapasztalatok eredménye. Ezért semmi sem fölösleges, ami velünk történik, hanem hasznos megtapasztalás, így érdemes rá tekinteni.

- Milyen élethelyzetekben kérik a segítséged az emberek?

- Mindenfélében. Jönnek az útkeresők, a gyógyíthatatlannak tartott betegek, a csalódottak és a kíváncsiak, a párkapcsolatukból kiábrándulók és a talajt vesztettek. De bármilyen problémával érkeznek is, mindnek a gyökere ugyanaz. Aki úgy érzi, nem ez az útja vagy megtanulta, amit akart, elmarad, de mindig jönnek mások. Szeretnek itt lenni. Vannak, akik azt mondják, hazaérkeztek, mások azt, hogy megtalálták, amit egész életükben kerestek. Az is előfordul, hogy valaki azt mondja: megtapasztalta, amire szüksége volt, és rátalált egy másik útra, azon megy tovább. Ez is jó. Biztatom is a tanítványaimat, hogy próbáljanak ki többféle módszert, szerezzenek minél több tapasztalatot, kísérletezzenek. Az a fontos, hogy gyarapítsák a tudásukat és le tudják vonni a hasznos következtetéseket.

- Akik elkötelezik magukat egy spirituális út vagy módszer mellett, azok általában úgy vélik, mindenki számára az a követendő. Te nem így látod?

- Nem. Többféle spirituális technika létezik, sok út visz fel a hegyre. Az enyém az egyik, én ezen járok. Mindenki más, és másutt tart, ezért egyénileg kell megtalálnia a számára épp legmegfelelőbb fejlődési módot. Örülök annak, hogy aki utat keres, az sokféleképpen rátalálhat. Azt tapasztalom egyébként, hogy aki eljut hozzám, az már tudja, mit keres, és nem az út elején jár. Sokan velem tartanak, fiatalok és idősek, nők és férfiak.

- Mit kapnak itt egy tanfolyamon?

- Először is egy erős technikát az önismerethez. Aki nem hajlandó szembenézni önmagával, az nem sokáig marad velünk. Azután módszereket ahhoz, hogy dolgozzon a problémáján. Én nem oldom meg senkinek a gondjait, és nem én gyógyítok, hanem pozitív eszközöket adok ahhoz, hogy ő maga dolgozzon ezen. Rá fog jönni, hol vannak az elakadásai, és a meditáció segítségével továbbléphet rajtuk. A második tanfolyam az energetikai gyógyításról, a harmadik annak egy magasabb szintjéről szól.

- Ha ezek a technikák a birtokodban vannak, akkor számodra könnyű az élet?

- Az én utamon is rengeteg megmérettetés, tévedés és vargabetű volt, és minden nap azon dolgozom, hogy továbblépjek. Minden tanító addig tudja elvinni a tanítványait, ameddig ő maga eljut, és nekem fontos, hogy minél tovább segítsem őket. Amikor már a saját utadat járod, akkor is adódnak megpróbáltatások, hiszen anélkül nincs fejlődés. Komoly kitartásra, erőre és akaratra van szüksége annak, aki előre szeretne lépni, és ez velem sincs másként. Folyamatosan tanulok és fejlődöm.

- Azt mivel magyarázod, hogy a spirituális fejlődés nem feltétlenül jár együtt a sikerrel? Úgy vélhetnénk, aki előrébb tart az úton, az a társadalomban, a pénzügyekben és a magánéletben is sikeresebb.

- Ha a sikert pénzben, hatalomban, társadalmi státuszban mérjük, akkor a spirituális fejlettségi szinthez nincs köze. Annak, hogy valaki gazdag, népszerű és irigyelt ember, lehet oka az, amit az előző életeiben cselekedett, de az is elképzelhető, hogy ennek a megtapasztalása viszi majd őt előre. Lehet „jutalom”, de egy nagy bukás megtapasztalásának az előkészítése is, vagy egy jellempróba. Aki spirituálisan fejlett, az nem kötődik szorosan az anyagi világhoz – bár ettől még lehet gazdag -, nem pénzben és hatalomban méri a sikert, de mert egyensúlyban van önmagával és a környezetével, mindig van annyija, amennyire a megélhetéshez szüksége van. Aki olyasmit tanít, ami az emberek fejlődését szolgálja, nem teheti ezt üzletszerűen, profitra törekedve, nem is ez a célja.

- De te is megkéred a tudás és a segítség árát, nem?

- Anyagi világban élünk, ezt a helyiséget fenn kell tartani, fizetni kell a világításért, a fűtésért meg a füstölőkért, így a tanfolyamoknak is van egy méltányos áruk. Az összejöveteleinken és a gyógyításokon felajánlásokat tehetnek, mindenki annyit fizet, amennyit a lehetőségei engednek, és amennyire számára fontos az, amit kapott. Ez nagyon érdekes, mert volt például egy gazdag beteg, sokat foglalkoztam vele, mégis csekély összeget fizetett. Nem baj, csak jelzi, hogy számára ennyire volt fontos az egészsége. Felmerül bennem a kérdés: valóban meg akar vajon gyógyulni? Ha az utolsó filléreit teszi be egy nyugdíjas vagy állástalan, akkor ugyanennek az összegnek egészen más értéke van. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a megélhetésem nem függ attól, mennyi kerül a becsületkasszába.

- Mi a foglalkozása?

- Egy gyógyszergyárban dolgozom.

- Akkor nem gyarapítod azok táborát, akik kárhoztatják a gyógyszereket.

- A munkám óriási tanítás és megtapasztalás. Mint említettem, a spirituális technikám segít a betegségek megelőzésében, de vannak esetek, amikor a gyógyszer életmentő, amikor szükség van rá. Manapság divat kárhoztatni, pedig éppen úgy korlátozottság teljesen elvetni, mint kizárólag attól remélni a gyógyulást.

- Említetted, hogy a betegség egyben tanítás. Miért többnyire idős korunkban kapjuk, miért nem inkább fiatalon ezeket a figyelmeztetéseket?

- Azért, mert az évek alatt felhalmozódnak a negatív rezgések. Sajnos fiatal betegekkel is találkozom, nemrég egy 16 éves pajzsmirigyrákos kislány jött el hozzám. Az egónk szereti, ha egyértelmű az ok-okozat, de az élet nem ilyen egyszerű, különösen ha figyelembe vesszük a reinkarnációt. Ha csak egy fát tekintünk, annak az élete mennyi tényezőtől függ? A földtől, a víztől, a levegőtől, attól, van-e megfelelő tere a növekedéshez... A mi egészségünk ennél jóval több feltételtől függ. A gyermek betegsége a szülők számára is nagy tanítás. A rákos betegség súlyos információkat hordoz, ezek felismerése hozzájárulhat a gyógyuláshoz. Előfordul, hogy a betegnek el kell mennie, de akkor sem mindegy, addig is hogyan él, sikerül-e megoldania a kapott életfeladatát. Egy szívsebész tőlem kérdezte, van-e még esélye a gyógyulásra. Mindig van esély, de ha megélte azt, amiért született, ha mennie kell, senki nem tarthatja vissza, vár rá egy új élet, új tanításokkal. Ha nem tudjuk elengedni, az már rólunk szól, a mi ragaszkodásunkról.   

- A másik leggyakoribb probléma a párkapcsolat hiánya vagy rossz minősége. Ennek mi lehet az oka?

- Elsősorban az önismeret hiánya. Önmagunkkal és a párunkkal kapcsolatban is illúziókat táplálunk, és a bennünk lévő korlátok rabjaivá válunk. Már választáskor az elvárásoknak akarunk megfelelni. Bátornak lenni nehéz, mert a környezetünk elutasítását kockáztatjuk, ugyanakkor érdemes, mert máskülönben önmagunkat utasítjuk el. A tanfolyamaimon az egyik gyakorlat például a szülőkkel kapcsolatos: légy hálás nekik, hogy megnyilvánulhatsz ebben a világban, de vedd észre, mikor szólalnak meg és cselekednek benned ők. Magunkkal hozzuk az ő programjaikat és rezgéseiket. Sokan gyerekek maradnak felnőttként is, mert az kényelmes, elhárítják a felelősséget és mindig másokat okolnak, ragaszkodnak a biztoshoz akkor is, ha az rossz. Sok párkapcsolat két ilyen „gyerek” együttélése, vagy nem más, mint két egó hatalmi játszmája. Az igazi párkapcsolatban nincs más, mint tiszta szeretet. Abban a pillanatban, hogy korlátokat állítok a másik elé, akadályozom a fejlődésében, vagyis ártok neki. Amíg nem ismerem fel a saját önzésemet, nem is tudok felülkerekedni rajta.

- Megtaláltad életed párját?

- Igen, hosszas keresés és önfejlesztés után. A páromnak is segítettem, hogy lássa: ő önmagában teljes, nem általam, és ha megtalálja a belső békéjét, a harmóniát, akkor tudunk ketten együtt is harmóniában élni. Gyakori, hogy valaki azzal áltatja magát a kapcsolatban: majd jobbá teszi a másikat. Ez kudarcra ítélt cél. Aki jobb párkapcsolatra vágyik, önmagán kezdjen dolgozni.

- Sok energiát vesz igénybe az, hogy másoknak segítesz?

- Az elején még így volt, de ma már inkább én is töltekezem.

- Hogyan vigyázol a saját egészségedre, milyen életmódot folytatsz?

- Gyerekkorom óta asztaliteniszezem, ez a legjobb kikapcsolódás számomra, mert koncentrációt igényel, és gyorsan visszahelyez a jelenbe. Ami a táplálkozást illeti, nem teszek megkötéseket. Általában keveset eszem, figyelek arra, mit igényel a szervezetem. Ciklikusan táplálkozom: van, amikor kívánom a húst, máskor nem, és így van ez az édességgel, a gabonával is. Elég sok zöldséget, friss és aszalt gyümölcsöt, magvakat eszem, nem tudatos megfontolásból, inkább, mert szeretem. Nem vagyok híve a diétás divathóbortoknak, mert azok sosem az egyéni szükségletekre épülnek.  

- Abból, amit elmondtál, és a helyiség berendezéséből is arra következtetek, hogy hatással volt rád a buddhizmus, a hinduizmus, ugyanakkor feltételezem, te is keresztény gyökerekkel rendelkezel. Kötődsz valamelyik valláshoz?

- Évek óta minden nap elvégzem a spirituális gyakorlataimat, gyógyítói beavatásokat kaptam, tanulmányozom a világvallásokat, de az egyházi élet mindenütt politika, és abba nem ártom magam. A politika célja, hogy az embereket irányíthatóvá tegye, az én célom pedig az, hogy felszabadítsam őket, hogy önmaguk lehessenek. A reinkarnáció, a lélek fejlődése számomra nem hit, hanem tapasztalat kérdése. Nem vagyok egyetlen vallásnak a híve, felekezetnek a tagja, de tudom, hogy Isten bennünk él.

- Vannak, akik úgy vélik, a világ a vesztébe rohan, mások szerint viszont egy spirituális korszakváltásban vagyunk. Te hogyan látod?

- Még mindig nagy a baj, sokan egyáltalán nem indultak el a saját útjukon, befolyásolhatók és irányíthatók, így a hatalom játékszerévé válhatnak. Sok a gyűlölet, az agresszió, az önzés. Ez aggasztó. De egyre többen rálelnek a saját útjukra. Mivel mindenki mindenkivel összeköttetésben van, a legtöbb, amit tehetünk a világért, hogy önmagunkon dolgozunk, és segítünk ebben másoknak. Minden információ bennünk van, ami szükséges az emberiség felemelkedéséhez és jobbá válásához. Át kell éreznünk a felelősséget a világ iránt, és ez egyben az önmagunkért vállalt felelősséggel jár együtt.

- Lehet ez az életünk célkitűzése?

- Igen. Nekem az a célom, hogy minél több tudatos ember éljen a Földön, minél többen élhessék szabadon a saját életüket, megleljék önmagukban az otthonukat. Ahogyan Buddha mondta: mindannyian fénylő Buddhák vagyunk, csak amíg korlátok között élünk, félelemben, addig nem jövünk erre rá. Szeretnék minél több embernek segíteni abban, hogy felismerje önmagában Istent.

Zimber Szilvia újságíró

Megjelent: 2016.április -Természetgyógyász magazin