Zsoltról

Jelen életem folyamán már elég korán -14 éves koromtól- elindult az érdeklődésem a spirituális világ felé. Főleg az ezotéria és a buddhizmus világa érdekelt. 
Majd gyanakodni kezdtem, hogy az élet talán nem csak abból áll, hogy iskolába járunk, párkapcsolatot létesítünk, családunk van, majd utódaink születnek.

Spirituális szempontból keresővé váltam. Megkérdeztem magamtól: valóban csak ennyi lenne? Kerestem mindennapi, egyszerű földi dolgaim értelmét és az egész itt létünk magyarázatát. 
Egy barátom elvitt egy Buddhista közösségbe, ami nagyon megtetszett, sajtomnak éreztem, szinte magával ragadott a hely és a gyakorlatok, ahova évekig jártam meditációs gyakorlatokat végezni. 
Néhány év múlva sikerült eljutnom Tibetbe és visszaemlékezni előző és ott töltött életeimre. A következő utam Nepál volt, ahol –többek között- megtanultam egy itthon is népszerű energiával foglakozó technikát, amiben elég magas szintre jutottam. 
Ezen a szinten - a meditációs utat követve- kidolgoztam a saját technikáimat, rendszeremet.
A meditációban való megvilágosodás című tanfolyami anyagom elméleti és gyakorlati oktatása segít a hozzám forduló, főként, problémákkal, betegségekkel küzdő érdeklődőknek. 
Tanítványaim visszajelzései is igazolják, hogy a rendszer működik és csodálatos eredményeket, nagy változásokat és fejlődést lehet vele elérni!

Gyógyulásom története

  • Irén

    Teljes idegrendszeri bénulást kaptam és nem tudtam lábra állni. Férjem cipelt mindenhová. Zsolthoz fordultunk, mert máshol nem tudtak segíteni. Javulásom folyamatban van. Most már fel tudok állni, igaz kísérettel, de már tudok járni is. A másik nagy változás, hogy szobabiciklizni is tudok, amit 3...

    Read More ...

  • Péter

    Nagyon fájt a csípőm és a járás is nehezemre esett. Az orvosok protézis beültetést javasoltak, amit nem vállaltam. Én inkább Zsolt kezelései mellett döntöttem, amit nem bántam meg, mert azóta sokkal jobban működik a csípőm. Nincsenek fájdalmaim és járni is tudok rendesen. Köszönöm! Csípőprotézis-műtét...

    Read More ...

  • Ági

    A hormonrendszerem teljesen felborult, tanácstalan voltam. Már mindent kipróbáltam és kipróbáltattak velem, de nem igazán akart beállni és optimálisan működni hormonháztartásom. Barátnőmtől kaptam meg Zsolt elérhetőségét. Eljártam a terápiákra és a hormonrendszerem visszaállt az egészséges...

    Read More ...

  • Szilvi

    Életem legsokkolóbb pillanata volt, amikor 2016-ban megtudtam, hogy mellrákom van. A hagyományos kórházi kezelések mellett úgy éreztem,  keresnem kell még valami más utat, amivel aktívan hozzájárulok a testem és lelkem gyógyulásához. Úgy gondolom, hogy a beteg a saját lelki építgetésével, lelki...

    Read More ...

  • 01.jpg
  • 02.jpg
  • 03.jpg
  • 04.jpg
  • 05.jpg
  • 06.jpg
  • 07.jpg
  • 08.jpg
  • 09.jpg
  • 10.jpg
  • 11.jpg
  • 12.jpg
  • 13.jpg
  • 14.jpg
  • 15.jpg
  • 16.jpg